"A theoria gyönyörűsége"

„Az a szem, amely a csillagos égre tekint és megpillantja azt a se nem hasznos, se nem káros fényt, amelynek nincsen semmi közössége a Földdel és szükségleteivel, ebben a fényben saját eredetét pillantja meg. A szem égi természetű. Ezért az ember csak a szemével emelkedik túl a Földön; ezért kezdődik az elmélet az égre vetett pillantással. […] Az ég emlékezteti az embert, hogy nem csupán cselekvésre, hanem szemlélődésre is hivatott.” Feuerbach szavai mintha csak a Bacsó Béla legújabb kötetének mottójául szolgáló Hans Jonas idézetet igyekeznének alátámasztani: „a végtelenség eleme a görög theoriában a szemlélés végtelenségének potenciális kielégíthetetlenségét jelentette, amely a változatlan örökre irányult.” Azonban nem csupán a theoria értelmében vett szemlélődés (vagy „belső látás”) lehetséges tárgyáról, hanem − Blumenberg szép gondolatával − egyúttal annak alanyáról is érdemes megemlékezni, mert: „a csillagos ég egyszersmind az is, ami az embert újfent ráébreszti tulajdon létének végességére, és őt az óhatatlanul bekövetkező rezignációjában vagy kigúnyolja, vagy pedig valamely metafizikai transzcendencia puszta előterek ént mutatkozik meg számára.” Míg tehát a szemlélet tárgya folyton túlárad, túlhalad a szemlélőn, addig ő maga éppen e tárgyhoz való közelítésében eszmél önnön lehetőségére, mely − Bacsó Béla megfogalmazása szerint − abban áll, „hogy az ember […] gondolkodó, valamint ítélő képessége szerint kész legyen annak megfelelni, ami, több mint az általa egyáltalán megtehető és elgondolható.”

Felkerült a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Esztétika Tanszéke által üzemeltetett krtikai műhely honalpjára Bacsó Béla Az elmélet elmélete című könyvéről írott kritikám. A műhelyről és a hozzá tartozó internetes portál tevékenységről bővebben a Litera.hu-n olvashattok. A KuK főszerkesztőjével, Cseke Ákossal Szegő János készített interjút.